˝Azt suttogják a homályos szavak,
Hogy létezik egy rettegett hely.
Ahol a szép érzelmek elhalnak.
Ahol ezer veszély szendereg.

Fák nyúlnak az éj sebes kezébe.
Halk morajnak visszhangja kísért.
Innen senki nem jutott ki élve.
Örülj, ha nem hallottad hírét!˝

2010

Fák: Kedves Vándor!
Hiába vagy te bátor!
Gyorsan fordulj vissza!
Ki erre jő, az út mérgét issza…
Itt csak kín vár és halál!
Vándor: Lelkem végre békére talál.
Mély ölű sír kell, hatalmas!
Nem, ily gyötrelemmel teli kas.
Hűs ködfátyol, mi körbevesz,
Névtelen nyughelyem majdan ez lesz.
Fák: Nem kell nekünk már a sok tanmese!
Tudjuk mi szíved csücskének tange'se!
Ismerjük az egész világot, hisz öreg a tölgy…
Tudjuk sok az életben a völgy.
Bár az élet nem fenékig tejfel…
Soha ne add fel!
Vándor: Holt Ő! Mit ér az élet?
Nincs, oly mi engem éltet!
Holdfénylány szellemként száll,
ódon síron meg-megáll…
Fagyos szélben szakadt ruhája lebben,
Évek óta jár-kel ebben.
Látomás csak… feje bólint.
Tündér képe megint megint.
Ezért kell a halál ösvényére lépnem.
Nem tudnak megállítani! Nem!
Fák: Ha muszáj, hát menj…
Vándor:Megyek is, vár a menny.

Azóta is az erdőben bolyong.
Se élete, se halála.
Megviselt, gyűrt teste bőr és csont.
Zord útjában nincsen hála.