Verseim
|
Nyikorog a keserves köd, Most folyékony szikrát köpköd. Hullámzik a márvány padló, Vágtatva, akár a vadló.
A nap árnyékában ülök. Húrokat cincál a tücsök. Elviselhetetlen a csend, Csak a fülem halványan cseng.
Betörik az est ablaka, Szilánkja fekete, tarka. Bele hull lelkem tavába, Feloldódik, kicsit várva.
Úsznak sötét bársony felhők, Eltakarják a szép mezőt. Nagy tornyok lógnak az égből, Csak nézek fel rájuk kérdőn.
Néha a világ abszurd kép, Mikor az ég nem azúrkék. S ezer bánat asszal össze, Szörnyű kínok közt gyötörve.
|
Megtekintések száma: 393 |
Hozzáadta:: Pityu
| Helyezés: 0.0/0 |
|