Mélyen ülnek a sebek,
mint víz alján a szenny.
Lehull mind, ami lebeg,
hogy egy percet pihenj...

/Ahogyan ez a világ nevel:
fejre szorított vizes lepel./

Fogaskerék és bábuk...
Csak nézd a menetet!
Amíg kopik a lábuk,
elfogy a szeretet.

/Bús, sötét kráterek maradnak
az emléktelen, furcsa rabnak./

Fagyott csillagok között
fázik, aki érez.
A szívbe jég költözött,
azért, hogy ne vérezz!

/Meglékelnek és ha patak kel,
eretnek vagy! A kezed rakd fel!/

Éhes szemek mindenütt...
Ki az, aki gyenge?
Ha egy meglát... fejen üt,
torkodon a penge...

/Éjjel élek, nappal árny vagyok,
fáj, ha a nap fénye rám ragyog.../