Verseim
|
Sűrű ködfoltból ablak pattan,
Arany lábakon a fény lassan
Kilép rajta gyöngymeztelen.
Az ablakból üvegszemed,
Teret szaggatva rám mered.
Hajad sötét selyemfüggöny…
Az ikon elsápad és elvész…
Ne! Liza, Liza mondd! Hová mész?
Talán,
sirályok szárnyán álmokat veszel,
szellemvárosokból aranyat fonsz,
tündérekkel játszol a patak parton,
s angyalkönnyeid zivatarában,
kristályfelhők közé kriptába zárod
összes fátyolos emlékem,
és szivárványt fakasztasz belőle,
az eget varázsszínekkel elöntve…
Tán…
… de a végtelen csend,
minden reményt elcsent…
|
Megtekintések száma: 426 |
Hozzáadta:: Pityu
| Helyezés: 0.0/0 |
|