/A vidék
csupa ék…/

Egyszer éltem egy farmon,
volt vagy ötven barmom,
és félszáz tarka tehenem.
Én egész nap csak pihentem…
Minden figyelmem lekötötte a peca…
Szegény feleségem: Teca
majd belehalt a munkába…
(Nem is értem este miért volt kába…(?))
A föld? Csak pár száz hektár,
s bőven csöpögött a nektár…

Éjjel a tehenek bőgették a holdat,
habár a tejút furcsa egy oldat…
(Ez pedig egy hat szavas mondat…)

Na!
Egy köpésre volt a kocsma:
oda járt a vidék (minden) mocska…
Oh, jaj! Egyszer viszont
Teca elfelejtette az iszonyt,
s a csaposnak intett.
Az csak törölte a pohárral az inget…
Teca szólt: Kőne valmi tömény…
A csapos csak nézett, mint egy bölény…
Töltött valamit aztán…
Ki tudja mi volt az tán(?)

De hatott!
Teca azóta is halott…

Eladtam a földet… nincs már birtok…
Teca fent nevet: Mi van te puhány? A földdel nem bírtok?

Van most pénzem: költő…
Én sem lettem más csak: Költő.

Fent a felhőkön ül a Helység Asszonya,
s az emlékeket egyre csak fonja… csak fonja…

Hogy, hogy született eme buta vers…
választ kérlek ne keress.

Megjegyzés: Eredetileg a Ran Dómhoz készült 2011 áprilisában…