A nedves hideg reggel átvágott a tó felett, s a hatalmas fellegek szürke szeméből könny csordult… A halk eső szava a homályba burkolózva suhant át a szobán. Én csak feküdtem. Fáradtabb voltam, mint amikor késő este az ágyba zuhantam. Az óra gonoszan rám mosolygott, egyre csak monoton zakatolt, s végül, mint egy tűzhányó hangos robajjal kitört, s a csend véres lepleit szanaszét dobálta. Nem, ez nem lehet! Most feküdtem le! Nagy nehezen végül kikászálódtam az ágyból. Szép lassan, ahogy minden reggel ezen a napon is elvégeztem minden dolgom, de az esernyőt sehol sem találtam. Addig kerestem amíg kifutottam az időből. Gyorsan elhagytam a házat.(Azért még annyi idő volt, hogy a fülhallgatómat a kabátomhoz dörzsölve felmelegítsem és berakjam Michael Jackson Shout című számát) Ahogy mentem a saras úton, jött velem szembe egy autó (félreálltam), de jött még egy, még egy, még egy, még egy, (esküvő) még egy, még egy (mind fekete, gyászmenet). Most egy fekete furgon. A tolóajtó kinyílik és kilép három fekete ember maszkban, aztán még többen jönnek és körbeveszik a szomszéd utcában a sárga épületet( ordibálás, ajtók csapódása, rohanó léptek zaja). Végre szabad az út, ránézek az órára. Ne…! Lekésem a vonatot! Eszeveszetten elkezdek futni. Egy fél percre megállok, szinte kilehelem a tüdőmet. Hátranézek, egy fekete kocsi jön utánam! A szívem majd kiugrik, hangosan dobog. Futok tovább, jön utánam. Ez engem üldöz? Nem, az nem lehet! Ha megállok biztos rájön nem én vagyok a bűnöző… Megállok… Lélegzet visszafojtva csak állok ott(szakad az eső). Elmegy mellettem! Hú! Lekésem a vonatot! Rohanok a vonathoz…
