Kiugrottam az ágyból-emlékszem nagyon jól-, úgy mentem le a lépcsőn, mint akit elvarázsoltak volna. Belül égtem a vágytól, hogy elmondjam valakinek: Megálmodtam, nekem verseket kell írnom!(Megjegyzés: A helyesírásom ekkor még kettes volt és a fogalmazásaimra is mindig hármast kaptam)Valakinek el kell mondani, el kell! Szembe jött velem az öcsém a lépcsőn. -Peti várj! Együtt fogunk verseket írni, te meg én! Szemeiben még láttam az álmot és ő csak nézett rám, mintha megőrültem volna.(Megjegyzés: Az öcsém csak 6 éves volt, én pedig 13) Gyorsan felszáguldottam és el is kezdtem írni:
Kint a mező közepén, Éldegélt egy kis tehén. Éjjel-nappal legelész, Nem jön érte tehenész.
(Megjegyzés: Az ötlet az akkori Pepsi reklámból jött.:)
Ezt énekelgettem az nap egész reggel, a ˝Boci boci tarka˝ dallamára. Anyukám csak nevetett rajtam…
Volt egy kék kis könyvem. Nagyon szép volt, az egyik osztálytársamtól kaptam karácsonyra. Arany betűkkel rá volt írva: ISTVÁN Ebbe még az nap reggel bele írtam e verset. Anyukám mikor megtudta azt mondta, miért írok ilyet bele abba a szép könyvbe. Ő csak csacsiságnak vélte az egészet, pedig én komolyan gondoltam…
