Hát legyen átkozott
az idő mi változott,
ki búját hordva
álmot köpött a holdra…

kinek szegény teste
krátereket ölt este…
és megszégyenül,
egyre ül, egyedül…

fején csillagkoszorú
lángol, s mégis szomorú…
, mert egyre kering
s meghal reggelig…

Fazekas Gábornak