Az elmém megfeszül, visít és füstöl…
Ne lökjetek félre a forró üsttől!
Kavarognak a szavak, a tételek,
az öntudat holdkórosként szédeleg…

Szerencse kell, hol maradnak az ászok?
Kanállal betűtésztákra vadászok…

/Oh, gyárilag sem volt egy túl értelmes fajta,
úgy vágott az esze, mint egy fejetlen balta…/

A templomtetőn
súrolta a keresztet.
Csak nézett merőn,
nagy szemeket meresztett…

Gondolta hálás lesz az úr…
nem hiányzott már más
csak egyetlen réteg lazúr
minőségi, márkás.

De egyszer hirtelen
egy villám orvul fejbe vágta,
(senki se volt jelen)
és ráesett egy nyírfa ágra.

Mikor magához tért
harangozni támadt kedve.
(Ne kérdezzétek mért!)
Csak állt vad ütemet verve…

De a népnek nem tetszett,
hogy Péternek (aki Punk)
a bús harang a dobszett.
Repült minden (csak nem fánk)…

Azóta, hogy belátta:
nem lelkesednek érte
itala rút maláta,
tarsolyában nincs érme…

Csak egy barátja maradt
egy réti "szalmabálna"…
Így a tenger ég alatt…
vele ki kiabálna?

Kint lovagol a szalmán,
a "Teiffel torony" a cél…
egyszer eléri talán,
hisz hite: kemény acél…

Kacaghat rajta egész London,
nevetség tárgya lett az eset.
Könnyű röhögni egy bolondon,
de nehéz találni tiszteset…

Hegedű az éjszakába:
bánatszonáta…
holdarcú bús érzés kába
melódiája.

Ne játssz… sebes ujjad fájva
érinti lelkem.
A szerelem vörös mályva,
lassan vér serken…

Mélyen remeg a csendfátyol,
foltok cseppennek.
Érzem, ahogy sír a távol:
Mindig szeretlek…

Mit nekem örökség, boldogság…
Parlagfű kell énnekem!
Szakadjon az almától az ág,
szálljon szürke énekem…

Kína, Erdély csak hamutartó…
Parlagfű kell énnekem!
Mint a halál járjon a sarló,
kacagjon a véneken!

Halljam a pollen-dús szél neszét!
Parlagfű kell énnekem!
Nincs tanácskozás, fölös beszéd…
Parlagfű az életem…

Veszek pár hektár termő talajt,
parlagfüvet szórok szét…
és az emberek könnyezve majd
azt mondják, hogy milyen szép.

Megjegyzés: Megadott szavakból: alma, boldogság, Kína, halál, tanácskozás, parlagfű, örökség, hamutartó, Erdély, szürke

Búsan renget,
sodor a tajtékos tenger.
A neved feszül a vitorlán.

Ha hideg ver,
belül is fázik az ember.
A fagy tátott szájú oroszlán.

most rám ordít…
Szavad nélkül minden zord itt,
bősz hullámok tépik az utat.

Ami törött…
hegygerincek, völgyek fölött
saját darabja után kutat.

Világíts, mint a gyertyaláng,
hiszen mi írjuk a dalt.
A sötétség szörnyen falánk,
mindent apróra vagdalt…

Építsünk egy új világot,
ahol szeretet lebeg.
Ez a föld annyi kínt látott…
szegény krónikus beteg.

Eljött a nap, hogy változtass!
Nyisd ki a szíved, hogy láss!
Nem lehetsz céltalan utas,
a világ sötét padlás…

… mert fegyverek ontják a vért,
az utcákon romhalom.
Ha megkérdik, mégis miért?
Ez az éhes hatalom…

Építsünk egy új világot,
ahol nincs több félelem!
Építsünk egy új világot,
ahol Istent meglelem!

Eljött a nap, hogy változtass!
Nyisd ki a szíved, hogy láss…
Nem lehetsz céltalan utas,
a világ sötét padlás…