Szívemben leégett az avar.
Engem már az se zavar,
ha nem beszélhetek másnak csak a falnak,
ha bárány-imáim mind éhen halnak,
ha eláraszt a forró szik,
ha ajkam mást nem lát,s nem eszik.
Lehet kezemben kavics vagy gyémánt,
ha valakit fénye bánt.
Mint gyerekre ráparancsolnak:
"Minek neked papircsolnak?
Hullámok közt kavircsolnak...
Ürisd ki zsebed!"
Szemem sír, megreped...
Tegnap éjjel templomodba tértem
faragott szobrok között térden
ottan ültem én,
a világ peremén...
Ha egyszer eljutok a csillagokhoz,
ahol az Úr lelplet foltoz...
arany betűket var...
béke lesz ,nem lesz több vihar...